Konzultáció

Terveinkről

Folyamatosan bővített szolgáltatásunk alapvető feladata, hogy lehetőséget biztosítson az autodidakta ismeret elsajátításra, valamint a vírtuális vizsgázásra. A szolgáltatás fejlesztése során törekedni fogunk arra, hogy minden modulban elérhető legyen egy-egy prezentáció, amely alapján az adott modul szükséges elméleti ismeretei elsajátíthatók. Továbbá biztosítani kívánjuk, hogy a gyakorlati részekhez kidolgozott feladatok végrehjatásával az elemi gyakorlati ismeretek képesség szintjére legyenek fejleszthetők.

Az elméleti és gyakorlati részeken felül minden modul számára kidolgozunk maximum öt vizsgafeladatot is, amelyek jellegüket és értékelési modelljüket tekintve teljes mértékben megfelelnek majd az ECDL vizsgafeladatoknak. A vizsgafeladatok esetén elérhetők lesznek a feladatlapok, amelyeken teljes mértékben ECDL kompatibilisek, illetve elérhetővé tesszük a feladatok végrehajtásához szükséges alapadatfájlokat is.

A vizsgafeladatok sikeres végrehajtásának ellenőrízhetősége érdekében mellékeljük majd az egyes feladatok megoldási leírásait is, illetve a feladatvégrehajtás során létrejött fájlokat, mind alapformában (XLS, DOC, MDB, stb.) mind nyomtatott formában annak érdekébe, hogy a végrehajtás sikeressége teljes egészében ellenőrízhető legyen.

M1 - Információtechnológia alapjai

A modul speciális feladatai miatt sajnos nem áll módunkban ebben a témakörben segíteni a felkészülést. Azonban a vizsgaközpontokban rendelkezésre álló javítási segédletek, továbbá a kereskedelmi forgalomban is kapható ECDL Viszgapéldatár együttesen alkalmazva sikeresen segítheto a felkészülést ebben a témakörben is.

M2 - Operációs rendszer

Hamarosan...

M3 - Szövegszerkesztés

Az elérhető feladatok a vizsgafeladatok mintájára készültek. Alapvetően kétféle (alapszintű és emeltszintű) feladat található a végrehajtandó lépések sorában. Sikeresnek tekinthető a feladat végrehajtása amennyiben a tíz alapszintű feladatból legalább kilencet, valamint a hat emeltszintű feladatból legalább hármat sikerült végrehajtania.

1. Jelentkezési lap F01.PDF A01.TXT V01.ZIP M01.PDF

M4 - Táblázatkezelés

Az elérhető feladatok a vizsgafeladatok mintájára készültek. Alapvetően kétféle (alapszintű és emeltszintű) feladat található a végrehajtandó lépések sorában. Az emeltszintű feladatok piros felkiáltójellel és piros színnel szedetten találhatók a feladatlapon. Sikeresnek tekinthető a feladat végrehajtása amennyiben a tíz alapszintű feladatból legalább kilencet, valamint a három emeltszintű feladatból legalább kettőt sikerült végrehajtania.

1. Munkanélküliek, termékek F01.PDF F01A.XLS F01B.XLS V01.ZIP M01.PDF
2. Dél-Amerikai országok F02.PDF F02.XLS V02.ZIP M02.PDF
3. Nyelvvizsga eredmények F03.PDF F03.XLS V03.ZIP M03.PDF
4. Sport (gerelydobás) F04.PDF F04.XLS V04.ZIP M04.PDF

M5 - Prezentáci és grafika

Hamarosan...

M6 - Adatbázis-kezelés

Hamarosan...

M7 - Információ és kommunikáció

Hamarosan...